"Tomi a 2006-2007-es tanév második félévétől jár a Táltos Iskola 5. osztályába. Kiscsoportos óvodás volt még, mikor elkezdtük keresni a számára megfelelő iskolát, amelyik gyerekközpontú, stressz-mentes. Akkor úgy gondoltuk, hogy megtaláltuk, és amikor eljött az ideje be is írattuk oda. Körülbelül három év után kezdett világossá válni, hogy közel sem azt kapjuk, amit annak idején ígértek, de ekkor még reménykedtünk. Aztán a fiamon kezdtek a szorongásnak fizikai tünetei jelentkezni. Este nem tudott elaludni, reggel alig tudtam felébreszteni, és amikor sikerült, az volt az első szava, hogy nem akar menni az iskolába. Sűrűn megbetegedett, ami egyébként előtte nem volt rá jellemző. Állandóan türelmetlen, feszült, nyűgös volt.

 

2006 őszére már egyértelmű volt, hogy másik iskolát kell keresnünk. Igen ám, de hova? Csak aki már váltott iskolát, tudja, hogy milyen nehéz dolog ez. Nem részletezem a kálváriánkat, az a lényeg, hogy szerencsére eljutottunk a Táltosba.

Január 22-től tagja a fiam az ötödik osztálynak, és azóta mintha kicserélték volna. Nincs gond az elalvással, reggel jókedvűen, magától ébred. A leckéit szívesen tanulja, ragyog a boldogságtól, ha jó jegyet vagy dicséretet kap. Sokat mesél az iskoláról, tele van élménnyel. Az itthoni légkör is teljesen megváltozott, eltűnt a feszültség, mindannyian nyugodtak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk.

Tomi egy hete volt már táltika, amikor a helyi tv-ben egy vívóverseny kapcsán volt vele egy rövid beszélgetés. Nagy izgalommal vártuk este az adást, az összes rokont, ismerőst értesítettük erről a fontos eseményről és az osztályfőnököt, Erdős Juditot is. Azóta is őrzöm az SMS-ét, amit az interjú után küldött, remélem nem haragszik meg érte, ha közzé teszem. "Gratulálok nektek, de elsősorban Tamásnak a szép szereplésért, valamint eredményeiért! Büszkék lehetünk rá." Bevallom, akkor teleszaladt a szemem könnyel. Ekkor értettem meg igazán, hogy mitől merőben más ez az iskola az eddig általam megismertektől: itt minden gyerek a maga különlegességében számít értéknek. És kiderült az is, milyen fantasztikus osztályfőnöke van az ötödikeseknek. Az a mondat pedig, hogy "Büszkék lehetünk rá.", akkor számomra még a következőket is jelentette: "Hozzánk tartozol, és mi örülünk, hogy itt vagy."

Köszönjük, hogy hozzátok tartozhatunk! 

Laczi Zsuzsanna
szülő"


Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged
TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA