"Amikor az iskola honlapján megláttam a szülői hozzászólások rovatot, tudtam, hogy ide nekem is írnom kell. ... írom ezt az élménybeszámolót mindenkinek, akik látogatják a honlapot, írom olyan személyeknek, akik nem is ismernek minket, vagy még az iskolát sem, ezért, hogy mindenki számára érthető legyen, kicsit hosszúra sikerült. Elnézést érte, nekem fontos volt, hogy megosszam az érzéseimet veletek. Ez a tanév csodálatosan kezdődött. Hogy miért is? Mert mindhárom gyermekem Táltika! 

Nagylányom, a Bernadett, az ötödiket kezdte a Táltosban. Egy kemény belvárosi iskolából érkezett ide, és az első próbanap után azt mondta, hogy marad. Észre sem vettem, és befejezte a nyolcadikat. Soha nem idegeskedett, nem szenvedett soha a tanulással, és mégis jó osztályzatai voltak. Az, hogy a tanárok nagyon közvetlenek a tanulókkal, hogy tegeződni lehet velük, nagyon felemelő érzés volt számára, hogy a gimisek "szóba állnak" az alsósokkal is, és még kedvesek is a kicsikhez, csodálattal töltötte el, és így megtanult tisztelni mindenkit. A kis elsőstől az idősebb diákokon át a felnőttekig. Igazán boldog volt itt. Júniusban könnyezve elballagott és maradt. Most kilencedikes. Megszokta, és megszerette a Táltos barátságos hangulatát, családias, meleg légkörét, és ezt nem adja alább. Nem is szabad. Nálunk elsődleges szempont, hogy a gyerekeink érezzék jól magukat. Csak úgy lehet fejlődni. Az iskola szerepe nem csupán annyi, hogy mereven, kötelességtudóan jól vagy rosszul, de befejezzük, mert ezt kell tennünk. Sokkal több annál. Amit gyermekeink ebben a korban megélnek, igen nagy hatással lesz a felnőttkori énjükre. Személyiségük alakulásában az otthon, a család mellett az iskolai környezet, a tanárok, az osztálytársak, barátok is fontos szerepet töltenek be. Nem mindegy, hogy ezeket az éveket hol, és hogyan töltik el. Úgy érzem a Táltos ebben a szellemben működik. Itt kiegyensúlyozott, lelkileg erős embereket nevelnek.

 

Miután láttuk, hogy a Betty mennyire szereti az iskolát, nem is volt kérdés, hogy a Ramóna hol kezdje el az első osztályt. Nagyon lelkesen járt a tavalyi tanévben az előkészítőbe. Büszkén hozta a Kati nénitől kapott matricákat. Lendülete azóta sem lankadt. Nem volt semmi törés, szinte észrevétlenül csusszant át az oviból az iskolába. Kedves, színes folyosó és tanterem, barátságos felnőttek és gyerekek fogadják itt nap, mint nap. Pörög, nyüzsög, mindent tudni akar. Nagyon lelkesen készült a mesemondó és a versmondó versenyre is, amelyeken szép eredményeket ért el. Önbizalma a csúcson van. Máris kijelentette, hogy Ő is marad itt, mint a Betty a gimiben is. Jó látni, hogy így is lehet kezdeni a sulit. Ő már nem úgy jött ide, mint a Dávid akinek korábban az iskola valódi kínszenvedés volt, vagy mint a Betty, aki negyedikesen gyomorgörcsöktől szenvedve, karikás szemekkel kezdte el a tanítási napokat. Remélem a Ramó ezt soha sem fogja megtapasztalni. Itt, a Táltosban biztosan nem.

Szándékosan hagytam a végére Dávidot. Az első mondatom az volt, hogy "ez a tanév csodálatosan kezdődött". Ezt leginkább miatta érzem így. Végre Ő is a Táltosba jár!
Dávid állami iskolában kezdte az első osztályt, ahol már szinte követelmény volt, hogy az iskolába induló gyerekek tudjanak olvasni. Nem tudott, de október végére megtanult. Tette a dolgát és még a versmondón is sikeresen szerepelt. Délután focizni járt és Ő volt az egyetlen elsős, aki gitárvizsgát tett. Emlékszem, az Örömódát játszotta. A Bettynek akkor már igen nehéz volt ott a negyedik, de az osztálytársak miatt nem akart iskolát váltani. Úgy éreztük, a Dávidnak már nem ott kellene a másodikat kezdeni. Előtte magánoviba jártak, gondoltuk könnyebb lesz a váltás, ha valami hasonlót keresünk. A Táltosról akkor még nem hallottam. Sajnos. Találtunk egy alapítványi iskolát. Sok szépet és jót olvastam a gyermekközpontú pedagógiai szemléletükről, a szabadságra nevelésről... Nem is sejthettem, hogy rossz választás lesz.
Harmadikos korától valami, valahogy megváltozott, de a Dávid soha nem panaszkodott. Nem beszélt az iskoláról, másról is keveset. Nem barátkozott, teljesen zárkózott lett. Más szülőktől tudtam meg, hogy mit művel a tanítónő néhány gyerekkel, köztük a Dáviddal is. Egyre jobban megviselte Őt és még néhány osztálytársát a tanítónő által alkalmazott lelki terror. Ami talán a legaljasabb volt tőle az, hogy ellenük hangolta a gyerekek egy befolyásolható csoportját, akik csúfolhatták, verhették, lehülyézhették, köpködhették őket bűntetlenül. Csupa tiltás és korlátok töltötték ki a fiam iskolai napjait. Dávid a negyedik osztály második felétől félelmetesen dadogni kezdett. Ez enyhébb formában ma is megmaradt neki. Voltak, akiket depresszió miatt pszichiáter kezelt, mi pszichológus és kineziológus segítségét kértük. Az igazgató és a tanári kar, nem igazán látta át a dolog súlyát, közölték velünk, hogy nincs itt semmi gond, csak túlreagáljuk a dolgokat. A tanítónő úgy nézett ránk, mintha nem is értené miről van szó. Tudtam, innen mielőbb menni kell. Az igazgató megígérte, hogy a következő tanévtől minden másként lesz, csak maradjon a Dávid, figyelni fognak jobban erre az osztályra. Reméltem így lesz, mert az iskolaváltás innen nem olyan egyszerű, mint reméltem. Első próbálkozásom természetesen a Táltos volt. Fájt, hogy nem jöhetett ide, tehetetlen voltam a Dávid pedig ott maradt, és folytatta az ötödiket. Közben magántanárhoz járt, akitől kértem, hogy a "rendes" ötödikes anyagot tanítsa a fiamnak. Nehéz feladat volt. Ő tanította, én pedig olyan iskolát próbáltam találni, ahol magántanulóként tud tanulni, lehetőleg évvesztés nélkül. Találtam is egy kisebb iskolát. Megkaptuk az ötödikes törzsanyagot, amelyet meg kellett tanulnia, majd vizsgát tennie. Négy magántanár tanította. Rengeteg időt, munkát, pénzt és idegeskedést igényelt az az év, de megérte. Magántanulóként sikeresen befejezte az ötödiket. Az utolsó vizsga után első dolgom volt megint szerencsét próbálni itt, a Táltosban, és most... most mind a hárman itt vannak.
Amennyire örültem, hogy a Dávid is négy év után végre igazából iskolába jár, annyira aggódtam is, hogy hogyan tud majd beilleszkedni. Örömmel látom, hogy az iskolából végre Ő is mosolyogva jön, néha már mesél is az élményeiről, kezd lassan feloldódni. Az osztálytársait szereti, csodálattal fogadja a közeledésüket, hogy segítőkészek, kedvesek hozzá. Ezt az érzést sokáig nem ismerte, kezdetben nem is igen tudott mit kezdeni vele. A tanárokról is csakis pozitívan nyilatkozik. Olyan jelzőket használ, hogy kedves, aranyos, vicces, csinos... Az önbizalma, ami eddig nem volt, lassan növekszik. A tanulás? Igen. Ma is érződik, hogy sok a lemaradás, nagyon lassan dolgozik, hiányoznak az alapok, kevesebbet tud, mint az osztálytársai, nem alakultak ki nála azok a szokások, hogy minden napra minden tantárgyból készülnie kell, és ez kicsit megnehezíti a dolgát. Magántanárai továbbra is segítenek neki, mert még mellette kell lenni, kikérdezgetni, újra és újra átbeszélni az anyagot. Kb. egy hónapja kezdett el önállóan is dolgozni, néha a segítségemet kéri, majd boldogan felmondja nekem, amit megtanult és gyakran érdekli is az, amiről szó van. Tudom ez egy hatodikosnál elég érdekesen hangzik, de nálunk ez egy nagy lépés. Egyértelműen pozitív változásokat tapasztalok nála, ami bizakodásra bátorít. Remélem hamarosan Ő is olyan felszabadult és vidám lesz, mint a többi tizenéves.

Köszönöm Mary, hogy esélyt adtál a Dávidnak, köszönöm a Táltos tanárainak a megértést és türelmet, amivel segítik Őt az előbbre jutásban, és köszönet a hatodikosoknak is, hogy a közösségükbe fogadták Dávidot. Eddig is csak jót hallottam rólatok, de most látom igazán, hogy mennyire szíveteken viselitek a tanulók sorsát. Ti tényleg olyan pedagógusok vagytok, akikre nyugodt lélekkel bízhatom a gyermekeimet. Kívánom mindenkinek, hogy még nagyon sokáig legyen Táltos, vigyázzatok rá, mert nagyon kell egy ilyen suli!

Üdvözlettel: Tóth Ágota
szülő"

Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged
TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA