Önkéntesség

Arra voltunk kíváncsiak, diákjaink mit gondolnak az ÖNKÉNTESSÉGről, milyen ötletek, élmények kötődnek ehhez a fogalomhoz. Néhány közülük talán Veled is megtörtént, egy-két tanulság esetleg Benned is megfogalmazódott. Egy biztos, ez a téma egyiküket sem hagyta hidegen. 

Bővebben: Önkéntesség

Önkéntesként Ukrajnában

altMár régóta szerettem volna önkéntes munkát végezni, amire idén nyáron lehetőségem is lett. Két hetet dolgoztam együtt amerikai önkéntesekkel a Munkács környéki falvakban. Ezek a települések főként magyar lakta területek, ahol nagyon nagy szegénységben élnek az emberek. Mi főleg a roma lakosokat igyekeztünk segíteni.

Mit is jelentett mindez? Főleg a 2-14 év közötti gyerekeknek szerveztünk játékos programokat, itt számukra főleg az volt a leginkább vonzó, hogy legalább egyszer egy nap meleg ételt kaptak a táborban. Megható volt látni, hogy mennyire tudtak örülni a legkisebb játéknak is, például, hogy egy léggömbbel egész nap önfeledten és boldogan tudtak játszani.

Bővebben: Önkéntesként Ukrajnában

Olvasni jó! - Könyvajánló

Sziasztok!

Egy nagyon izgalmas könyvet szeretnék Nektek ajánlani! Ez az egyik legjobb könyv, amit eddig olvastam!

Teljesen magával ragadott ez a csodálatos könyv, tele volt boldog és szomorú pillanatokkal. Amikor esténként olvastam az ágyban, alig bírtam abbahagyni és elaludni. Nagyon vártam, hogy kiderüljenek a titkok!

2013-01-30"Egy teremtmény él az erdő mélyén… Olyan teremtmény, amilyet már több száz éve nem láttak Callumék farmján. Callum és Iona megfogadja, hogy titokban tartják csodálatos felfedezésüket, de vajon képesek is megvédeni? Az ígéret, melyet egymásnak tettek, mindkettejük életét megváltoztatja. Lebilincselő történet barátságról, hűségről és reményről. Szállj fel Te is a képzelet szárnyán!"

Ez a könyv olyan csodálatos, mint a halászsasok, akikről szól. Sokat tanultam belőle. Iona és Callum barátsága, és ahogyan ők ketten Írisszel törődnek, nagyon különleges. Különösen azoknak ajánlom, akik szeretik a természetet és az állatokat.

Gercsó Patrik
Táltos Iskola - 3. osztály