A csodafurulya Volt egyszer egy szegény fiú, aki elhatározta, hogy egy elrabolt tündérlányt fog megmenteni és feleségül venni. El is indult, ment-mendegélt, egyszer csak találkozott egy manóval. Így szólt a manó:
- Hol jársz te, ahol a madár se jár? - kérdezte a furcsa, nagyorrú, hétrőfnyi teremtés.
Megijedt a fiú, de azért válaszolt:
- Én egy tündérlányt akarok megmenteni.
- Ho-hó! Nem úgy van az! Honnan tudod, hová kell menned?
- Őszintén szólva én sem tudom.
A manó furcsállta a fiút, de segített neki.


- Figyelj rám! Azt nem tudom, hogy merre, és kitől kell megmentened a lányt, de az üknagyanyám, az Őszi Tündér, talán segíthet.
Menj egyenesen egész addig, míg, az égig érő fához nem érsz. Aztán mássz fel, és ott megtalálod az üknagyanyámat.
Azzal el is tűnt, mintha ott se lett volna. A fiú elindult, ment-mendegélt, míg rá nem esteledett. Akkor leheveredett egy fa alá, s csakhamar elnyomta az álom. Álmában, egy őszi erdőben óriásokkal kergetőzött. Reggel aztán elindult. Ment, ment, míg meglátta az égig érő fát, amiről a manó mesélt. Hét nap, s hét éjjel mászott, s végre fölért. Az öregasszony ott is volt. Már előre üdvözölte a fiút, s így szólt:
- Most nagyon éhes lehetsz - azzal a házhoz vezette a legényt, s ételt, italt adott neki.
Miután az öregasszony látta, hogy a fiú jóllakott, elmondta, amire kíváncsi volt.
- Az üveghegyen túl, az Óperenciás-tengeren is túl, az őszi erdő környékén vár rád egy tündérlány, kit elrabolt a hétfejű sárkány. Egyedül nem tudod megmenteni szíved választottját, de én segítek. Itt ez a varázsfurulya. Ha egy szép nótát játszol rajta, elalszik nyomban, bárki is legyen az ellenfeled!
Elbúcsúztak egymástól, a fiú szépen megköszönte a segítséget, s elindult. Ment-mendegélt, míg meg nem látott egy óriási hegyet. Gondolta "ez biztosan az Üveg-hegy", azzal nekivágott az útnak. 6 napig csak mászott, s csak mászott.
Miután átért, folytatta útját az Óperenciás-tenger felé. Míg odaért, sok furcsaságot látott: tortaültetvényeket, járt Betűországban, olyan embereket is látott, akik fordítva beszéltek. Majd csónakot eszkábált, és átkelt a tengeren. Mikor partra szállt, egy lovat látott a fához kötve. Úgy megörült, hogy nem kell tovább gyalogolnia, fel is ült a lóra és elindult, folytatta útját az őszi erdő felé. Végre megpillantotta a gyönyörű vörös, sárga, barna színben pompázó erdőt. Tudta, hogy már közeleg a harc.
Nemsokára megpillantott egy óriási várat. 7 tornya volt, s a kapuban ott állt a félemeletes sárkány. A legmagasabb toronyban ott volt a tündérlány, gyönyörű arany haja lágyan simult fehér bőréhez, és égszínkék szemei úgy csillogtak, mint a fodrozódó tenger hullámai. Olyan gyönyörű volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem! Csak most jön a neheze! Meg is kell még menteni! A legény elbújt egy bokor mögött, a sárkány közelében, elővette szépen szóló furulyáját, s játszani kezdett rajta. Olyan gyönyörűen játszott, hogy a tündérlány is felfigyelt rá. A sárkány elaludt. (Azt kérdezitek, a tündér miért nem aludt el? Azért, mert csak a sárkány volt az ellenség.) A lány mindezt látván megörült, boldogan futott a fiúhoz, a fiú pedig megölelte.
Megcsókolták egymást, s a lány így szólt: - Megmentettél, köszönöm! Apám, a tündérkirály biztosan meghálálja bátorságodat, s jutalmul hozzád ad feleségül.
Azzal elindultak a tündérek birodalmába. A fiú a lovon, a királylány az ölében. Így értek Tündérországba, a tündérkirály palotájába. A király úgy megörült lányának, hogy megölelte, megköszönte a szegénylegénynek, hogy megmentette gyermekét. Nem kérdezte, kicsoda, s honnan jött, neki adta lánya kezét, s fele királyságát. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 Tarnai Orsolya a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola,  Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú  Művészetoktatási Intézmény Szeged 5. osztályos tanulója

TÁLTOS ISKOLA SZEGED - A DÉL-ALFÖLDI MAGÁNISKOLA