2018 április 21. egy csodálatos családi nap volt. Aki csak tehette eljött, és jól érezte magát.

Az ovis Bába Laura szülei jóvoltából finom szarvas kolbászos szendviccsel indíthattuk a napot, szomjunkat pedig ízletes limonádé oltotta. Ezután egy kicsit bemelegítettük izmainkat Gabi néni fantasztikus koreográfiájára. Majd következett a Táltos-baseball, a gyerekek nagy kedvence. A jókedv garantált volt: együtt játszottunk szülők, gyerekek és pedagógusok egyaránt. Hogy biztosan jól elfáradjunk még egy kis sorverseny várt ránk. Nagyon ügyes volt minden csapattag, ahol voltak ovisok, iskolások, szülők és tanárok, jutalmuk műzli szelet és aszalt gyümölcs volt. Eközben a szülők a gyerekekkel közösen elkészítették az ebédet, virágot ültettek és a magas ágyás veteményezésében is részt vettek. Aki másra vágyott, annak lehetősége volt kipróbálni magát a batikolásban, kézműveskedésben és/vagy fociban. Rácz Noel apukája élőzenével szórakoztatta a jelen lévőket. Délben mindannyian megebédeltünk: osztályonként más-más finomságok készültek, mint pl: paprikás krumpli, grillezett húsok, hamburger, hot-dog.

Szuper kis közösséggé kovácsolódtunk a nap végére. Köszönöm minden kedves szülőnek és gyermeknek, a részvételt és hozzájárulást, remélem jól éreztétek magatokat!

 

Családi szombat