A 4. osztályosaink az Agórában jártak, ahol egy Űrkadét programon vehettek részt. A foglalkozás alkalmával megismerkedtek az űrkutatás történetével, a fizikai bemutatók segítségével megtapasztalhatták, milyen nehézségekkel kell megküzdenie az embernek az űrutazás során, majd a kémiai gyakorlaton maguk is megállapították a kapott talajminta savasságát lilakáposztából nyert indikátorlé használatával. Záró akkordként egy petpalackból készült rakétát lőhettek ki a magasba. A kadétok közreműködését oklevéllel jutalmazták a program szervezői.

Mojzes Máté tanulónk így számolt be élményeiről:

Elmentünk az Űrkadét programra,
nyugodtan, aztán szaladva.
Felmentünk az emeletre,
leültünk egy székre, merevre.
Ültem, mint egy nebuló,
Nem értem, mit magyaráz ez a fickó.
Amikor kérdeztek, tippeltem.
Néztem, hát ez siker?
Végül is mindenre jól válaszoltam.
Gyerekek, a következő teremben kémia van!
Leültem az Ákossal,
mindjárt mondták is, hogy mi van.
Kaptunk egy lilakáposztát,
Ákos tépkedte, én meg mondtam: haladjál!
Adott egy kicsi forró vizet,
aztán üvegpálcával bökdösni kellett.
El kell tenni ezt a lötyit,
Iphone-jával mellettünk fotózott egy pasi.
Elő kell venni a földet,
a vízben még talán ez is jól jöhet.
Halkan mondogatta: hajtogatás,
nem tudtam szeretné ezt az anyám.
Én hajtogattam,
Ákos vágott pontosan.
Rakjátok magatok elé a tölcsért,
a hajtogatott dolgot tegyétek belé!
Vizet szűrtünk nagyon simát,
káposztalét öntöttünk bele ám.
Szép színeset kaptunk,
mondjuk nem volt kalapunk.
Kimentünk az épületből.
Az a pasi egy petpalackot kilövő.
A petpalack magasra szállt.
Kérdezem: ez ma még leszáll?
Bementünk az épületbe,
oklevelet kaptunk mindörökre.

Képek